Karikó Katalin és Tom Hanks boldogan ölelkezett, miután átvette dísztoktori címét a Harvardon – fotó
Az eseményen megemlékeztek a magyar tudós úttörő munkásságáról.
Az eseményen megemlékeztek a magyar tudós úttörő munkásságáról.
Az egykori modellt a londoni University for the Creative Arts vezetése tüntette ki.
Frans Timmermanst tüntetik ki Bukarestben, az elismerést az Országos Politikatudományi és Közigazgatási Iskola adja át neki.
Putyin után a jegybankelnököt is kitüntették Debrecenben, az egyetem indoklása szerint Matolcsynak köszönhetjük a magyar gazdasági növekedési fordulatát, és 1 millió új munkahelyet.
Fotó is készült, amint a külügyminiszter kezet ráz a KAZGUU Egyetem rektorával.
Főleg balos tüntetők fejezték ki nemtetszésüket az Európai Bizottság elnökének látogatása miatt, még a díszdoktori cím átadásának helyére is próbáltak bejutni.
Kitűnő lehetősége lett volna csütörtök éjjel a Facebooknak arra, hogy megmutassák, mit tud az élő videós közvetítésük feliratozó rendszere. Hát, megmutatták.
Mark Zuckerberg 2005-ben hagyta ott a Harvardot, hogy az energiáját inkább a Facebookra összpontosítsa. Most felkérték, mondjon beszédet a végzősöknek, ami mellé megkapja a díszdoktori címet is.
Csányi Sándort, az OTP Bank elnök-vezérigazgatóját szerdán díszdoktorrá avatták a McDaniel College Budapest Campus évnyitóján.
Bár a debreceni egyetem tudósai felháborodtak a Mocsai Lajosnak adandó díszdoktorságon, egyáltalán nem ritka közéleti személyiségek kitüntetése ezzel a címmel. De a Corvinuson például nagyon megerősödött az arab jelenlét a díszdoktorok között, de kapott már ilyen címet az azeri elnök is, mégpedig Gyurcsány Ferenc idején.
Bár a Debreceni Egyetem tudósai felháborodtak az ötleten, a szenátus mégis úgy döntött: Mocsai Lajos egykori kézilabdaedző díszdoktori címet kap. A cím nem doktori fokozat, csupán kitüntetés.
A díszdoktori cím adományozása közel sem csak a tudományos teljesítmény elismeréséről szól, politikusok, művészek is gyakran részesülnek benne – írja a HVG e heti száma.
Díszdoktori címet kínáltak fel a férfi tenisz-világranglistát vezető Rafael Nadalnak, de volt annyi lélekjelenléte, hogy visszautasítsa.
Díszdoktori címet adományozott Ben Afflecknek, Az Argo-akció rendezőjének a providence-i Brown Egyetem.
A szórakoztatóipar gazdagításáért kapott díszdoktori címet egykori egyetemétől Susan Boyle skót énekesnő.
A kütahyai egyetem történelemtudományi kara díszdoktorrá avatta Schmitt Pál államfőt - mondta Vajna Márton, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) külügyi hivatalvezetője szerdán.
A Muse tagjai soha nem jártak egyetemre, 2008-ban mégis doktori címet kaptak a University of Plymouth rektorától. Oprah Winfrey két diplomát is szerzett: az elsőt több évtizede vette át a Tennesse State Universityn, a másodikat pedig alig egy hete adták át neki a bloemfonteini University of the Free State campusán, munkásságáért cserébe.